Babafotózás - Emma

2013. január 23., szerda

A hétvégén babafotózáson voltam Ikladon. A szülők: Kata és Ákos esküvőjéről tudósítottam már 2010-ben, ezúttal első közös gyermeküket, a néhány hónapos Emmát fényképeztem. 

Ez volt életem második próbálkozása baba-témában. Már az első alkalommal megállapítottam, hogy nem egyszerű műfaj ez. Akkor egy 8 hónapos kisfiú, Patrik volt a "modell", akinek fotózásával nagyon megszenvedtem. Egy ilyen korú kisgyerek nagyon mozgékony, a legtöbb esetben mire élességet állítottam, Patrik már ott sem volt. A szépen eltervezett beállításokból az égvilágon semmi se lett, így gyakorlatilag elkapott pillanatokból állt össze a "portfólió". Nem is írtam bejegyzést róla, mert nem voltam elégedett. Az idő és a csalódottság múltával ma már másképp látom, úgy gondolom, pár képet azért nyugodtan megmutathattam volna.

A négy hónapos babával természetesen sokkal könnyebb dolgom volt. Egyetlen tényező korlátozott csak: az idő. Mindössze másfél órám volt a fotózásra, amit állványos vakuzáshoz és normális megvilágítás beállításához kevésnek ítéltem. Ezért maradt az egyszerűbb megoldás, a derítőlap, ami viszont néhány esetben kevésnek bizonyult, ilyenkor derítővakuzásra is szükség volt (ISO 800 mellett).

Emma tündéri volt. Aranyos, vidám, türelmes és a vakut is jól tűrte (a mamája szerint már hozzászokott). Többféle beállításban is készültek képek, melyek közül nekem a hason fekvős fotók a kedvenceim.










4 megjegyzés:

Kozma Erzsébet írta...

Nagyon aranyos kisbabát fotóztál, egy igazi tündérke. A fotók szerintem remekül sikerültek. Mindegyik nagyon tetszik, egyedül a hatodik képen kicsit zavaró, hogy a kapucniból egy fonalszál a szeme előtt van, de az is olyan mókás.:-)

2013. január 23. 21:39
TiSza írta...

Igen, azt a szálat néhány helyről kiretusáltam, de ennél a képnél én is úgy gondoltam, hogy ha már így sikerült, maradjon, mert tényleg mókás :)

2013. január 24. 7:15
Somogyi László írta...

Remekül sikerültek a képek, igazi ennivaló a csöppség és igazán profik a képek!
A sapkás képek különösen tetszenek!
Gratulálok!
Szép fényeket!

2013. február 5. 16:53
TiSza írta...

Köszönöm a baba nevében is :)

2013. február 5. 17:24

Megjegyzés küldése

 

2009 ·TiSza by TNB