Orsi

2010. október 28., csütörtök


Keresztlányom, Orsi. Tüneményes, bájos és szép: igazi keresztlány. A lakásavatóján készültek az alábbi képek.

Sokáig elő sem mertem venni a fényképezőgépet. Társaságban ugyanis sokakat ingerel, ha nekiállok fotózni. Tudják, hogy ilyenkor aztán ki sem lehet verni többé a kezemből a gépet. Villog a vaku, és összevissza rohangálok a beszélgetők között... Úgy gondoltam, nem rontom el Orsi lakásavatóját, ezért megtartóztattam magam. Ám amikor a nagyi felpattant, mondván: "teljesen megfeledkeztem róla, hogy nálam a gép, és hogy fényképeznem kell", és ráadásul az általános felhördülés imígyen szóla: "hát akkor hajrá, mert a végén még nem lesznek képek erről a fontos eseményről'", akkor nekibátorodtam, és magam is kézbe vettem a gépet. De nem felejtettem el, hogy vissza kell fognom magam: harminc expó után fájó szívvel ugyan, de elcsomagoltam a felszerelést... és folyt az ünneplés tovább.

Orsi nem szokott pózolni, ezért a természetes, rá jellemző arckifejezéseket mutatják a képek. Akár elkapott pillanatoknak is hívhatnám őket. Persze nem műtermi fotók, ennek megfelelően vannak némi árnyékok itt-ott (a mennyezetre irányított vaku kellemetlen velejárói).

A képek fekete-fehérek, és (főleg az utolsók) meglehetősen lágyak - nekem így kellenek. Egy ilyen tündéri lényhez számomra ez illik.

 





ingyen webstatisztika

5 megjegyzés:

Kozma Erzsébet írta...

Nagyon jó portrék szerintem is. A háttérben az a fehér rész ami a másadik és harmadik képen bal oldalon van és az elsőn jobb oldalon szándékosan van ott? Az egy picit zavaró nekem, mind arra tekintek akaratlan.

2010. október 29. 13:45
TiSza írta...

Az egy falvédő :-)

2010. október 29. 18:28
TiSza írta...

Pontosabban a sötét a falvédő, a fehér a fal.

2010. október 29. 20:28
Marcsi írta...

Nagyon szép portrék! Az utómunka is tetszik! Orsi biztos nem bánta meg, hogy fotóztál! :)

2010. november 15. 14:18
TiSza írta...

Örülök Marcsi, hogy itt jártál, és tetszenek a képek!

2010. november 16. 13:25

Megjegyzés küldése

 

2009 ·TiSza by TNB