1. NORVÉGIA - az álom indul

Nekem sosem volt, és nem is lesz bakancslistám. Igazából nincs ellene semmi kifogásom, egyszerűen csak nincs szükségem rá. Mindig tudtam, hogy mik a céljaim és vágyaim, hogy mit szeretnék elérni a közeli és a távoli jövőben, és terveim megvalósításához megvolt a kellő motivációm is. Ahol pedig hiányzott az indíttatás (mert ilyen is előfordult már), ott nem segített volna a lista sem.

Ha mégis lenne bakancslistám, akkor egy norvégiai fotóstúra állna az élen. Norvégia tájaival elsőként Solymosi Réka fotóin keresztül ismerkedtem meg, amelyek erős vágyat ébresztettek bennem, hogy ezeket a valószerűtlenül szép helyeket magam is láthassam és megörökíthessem.

Elérhetetlen álomnak látszott, amely most - úgy tűnik -, mégis valóra válik!

60 fölött is kék az ég

Nem túl nagy öröm kimondani, leírni, hogy az ember hamarosan átlépi a hatvanat. De hát a legtöbb ember életében eljön ez az idő és közhelyesen igaz, hogy minden kornak megvan a maga szépsége. Kivéve persze a hatvanat. Na jó, annak is megvan. Például a család döntése, amely szerint megajándékoznak egy norvégiai fotóstúrával. Szeptember végén, amikor a 10 napos kaland elindul, még nem is lépem át a nevezetes x-et (csak októberben), mégis útra kelhetek - és ez sokkal több annál, mint hogy kipipáljak egy tételt a listán.

Talán nemből mégis csak

Szervezett, csoportos utazást Norvégiába a Cinto Túraklub hirdet minden évben, kifejezetten fotósok számára. Ez utóbbi nem is olyan jelentéktelen kitétel, a fotós ugyanis egy sajátos állatfajta. Persze nem a japán turistákra kell gondolni, akik lépésenként annyi fényképet készítenek, hogy milliméter pontosságú világtérképet lehetne összeállítani belőlük, hanem a mély elhivatottságot érző, lelkes, mégis elsősorban amatőr fotós egyénekre. Mint jómagam. Hogy mit is jelent ez pontosan, a későbbi feljegyzésekből úgyis kiderül…

Hét jelentkezőnek kellett összejönnie ahhoz, hogy a túra elinduljon. Mindjárt a kezdetekkor rábeszéltem Miklós barátomat, hogy tartson velem. Nem kellett győzködnöm, azonnal ráállt a dologra, úgy tűnik, Norvégia az ő vágyai között is előkelő helyen szerepelt. A túra szervezője szerint biztató kezdet, hogy három hónappal az indulás előtt már négyen vagyunk!

Így hát reménykedve várjuk, hogy eljöjjön az indulás.

Ám mint kiderül, három héttel az indulás előtt sem lettünk többen…

A szervezők végül kényszerű választás elé állítanak minket: felvállalunk 70 ezer forint többletköltséget (mind a négyen), vagy az utazás elmarad. Ha csak egyikünk is nemet mond, a túrának annyi… Ildi, a feleségem, rögtön mondja: menjetek! Miklóssal némi tanakodás után úgy döntünk, hogy ezen már valóban nem múlhat az út. Ő háziorvos és kardiológus, aki több helyen is dolgozik: egészen december 31-ig át kellett szerveznie a beosztásait, hogy ezt a 10 napot szabaddá tegye, hát csak nem hagyhatja veszni minden eddigi erőfeszítését! Én meg korábban éppen 70 ezer forintért adtam el egy keveset használt objektívemet, hogy az út költségeihez hozzájáruljak, s ha úgy tetszik, most éppen ennek az árát söpörte be tőlem a sors.

Csakhogy a másik két jelentkezőnek is igent kell még mondania…

Másnap délelőtt kapjuk az értesítést, hogy a négy igenes szavazás sikeresnek bizonyult: mindenki vállalta a többletterhet. Az utazás elől tehát elhárult az akadály.

Most már csak fel kell készülni az útra – és az álom indul!

__________________________________________________________________________

Következik:

2. NORVÉGIA - az előkészületek I.