2015 - az utolsó bejegyzés

2015. december 30., szerda

Úgy gondoltam, az idén nem csinálok összefoglalót az év fotóterméséről. Számomra 2015. legnagyobb fotós élménye a norvégiai fotóstúra volt, ezért készítettem egy néhány perces összefoglalót (slideshowt) a képekből. Mivel rengeteg fotó készült, megengedhettem magamnak azt a luxust, hogy csak a fekvő, 3:2 képarányú képeket tettem bele, az állók és a szélesebb fotók kimaradtak.



Kellemes Karácsonyi Ünnepeket!

2015. december 25., péntek

Gyerekfotók

2015. december 20., vasárnap

A közelmúltban több lehetőségem is volt gyerekfotókat készíteni. Először is ott van két éves, imádni való, gyönyörűséges unokánk, Noel. Aztán november 30-án - végtelen örömünkre - megszületett második unokánk, Félix, aki olyan nyugodt és jó baba, hogy öröm fotózni. Nem utolsósorban pedig alkalmam volt Orsi keresztlányom csodálatos kislányát, Adélt fényképezni, aki első alkalommal nyílt meg előttem, s úgy pózolt a kamera előtt, mint egy igazi kis primadonna.

Mikulás környékén Noel és Félix is piros ruhát kapott, de most csak Noelt öltöztették be a szülők. Félix csak bátyja (számára kicsit nagy méretű) sapkáját kapta meg, úgyhogy igazi "Mikulásfotózása" még várat magára (amit remélem, lesz módom a blogban is megmutatni).

Noel elegánsan felöltözött születésnapjára, s olyan volt, mint egy apró kis úriember, gyerekruhába öltözve.

Bajmóc

2015. december 14., hétfő

Szeptember közepén eltöltöttünk egy hétvégét a Nyitra partján fekvő szlovákiai Bajmócon (ottani nevén Bojnicén).

Gyönyörű várát még a 13. században a Hont-Pázmány nemzetbeli Kázmér kezdte építeni, majd Csák Máté folytatta, 1321 után pedig királyi vár lett.

Története elég kalandos: Mátyás király, Corvin János és a Szapolyaiak is birtokolták. A törökök kétszer is eredménytelenül ostromolták (1530 és 1599), Bocskainak viszont megnyitották a kapukat (1604). 1637-ben a Pálffy család tulajdonába került. A Rákóczi-szabadságharc alatt a kurucok csak hosszas körülzárás után tudták kapitulációra bírni (1704), majd a trencséni csatát követően a császáriak egyheti ostrom után visszafoglalták (1708).

A Pálffyak egyik legfőbb birtokközpontjukként végig karban tartották a várat, majd a 20. század elején pompás, 365 ablakos várkastéllyá varázsolták. (Forrás: wikipedia)
 

2009 ·TiSza by TNB