Néhány szó a fotópályázatokról

2017. március 23., csütörtök

Az elmúlt hónapokban kicsit elszórakoztam azzal, hogy különböző - elsősorban nemzetközi - fotópályázati lehetőségeket keresgéltem a neten, és miután jócskán találtam ilyeneket, neveztem is néhányra közülük.

Fotópályázat persze sokféle van.

Ott vannak például a lájkolós versenyek, amelyeket én nem sokra becsülök. Ezeknél az eredmény kizárólag attól függ, ki hány ismerőst, hívet tud mozgósítani a jobb helyezés érdekében, miközben szakmai szempontok nem, vagy alig érvényesülnek. Persze a helyezett fotók ettől még még lehetnek jók, de a szakmai értékelés hiánya engem messzire űz az ilyen "versenyektől".

Az igazi fotópályázat számomra az, ahol hozzáértő zsűri dönt a képek helyezéséről. Szerencsére ilyenek is vannak bőven.

Ezek között találhatók egyedi tematikájú, speciális témakörökben kiírt pályázatok (mint pl. egy adott hely, város, cég stb. által kiírt versenyek), de vannak hagyományos fotópályázatok is. Ez utóbbiak között bukkantam rá a Nemzetközi Fotóművészeti Szövetség (FIAP) illetve a tagszövetségei által rendezett versenyekre.



A FIAP versenyei

A FIAP égisze alatt meghirdetett nemzetközi versenyek lebonyolítási rendszere, rendezési és elbírálási elvei azonosak. A kiírások mindig tartalmazzák a témákat (pl. Színes, Monokróm, Porté, Tájkép, Városfotó, Természet, Útifotó stb. - de egy-egy versenyen természetesen nem mindegyik, csak ezek közül néhány), amelyekre fotósonként általában 4-5 képpel lehet pályázni kategóriánként. A versenyeket általában 3 (rendszerint nemzetközi minősítéssel rendelkező) fotós bírálja el - s bár mivel a fotóművészet szubjektív műfaj (miként a művészetek általában), ezért itt is lehetnek nehezen tetten érhető "hazabíráskodások", de mégiscsak kisebb ezek valószínűsége, mint egy lájkolós versenyen. A képeket ugyanis a három bíró külön pontozza és ezek összpontszáma dönti el a fotók sorsát.


Pályázati feltételek

A versenyek egyik fontos ismérve, hogy nevezési díjat kell fizetni (kártyával, átutalással vagy Pay Palon keresztül) amely nagysága attól függ, hogy a pályázó hány kategóriában indul. Ez rögtön meg is szűri a résztvevőket, hiszen nyilván csak olyan fotósnak van értelme beneveznie (és költenie erre), akinek valóban van esélye eredményt elérni. (Ez néhány próbálkozás után úgyis kiderül.) Ez a szűrő ugyanakkor jelentősen emeli a pályázatok színvonalát, ami még nehezebbé teszi a jó eredmény elérését. A nevezési díj nem kifizethetetlenül nagy összeg, 20-30 Euro egy-két kategóriában való nevezésnél (több téma esetében természetesen nő a díj).

A fotókat az esetek nagy többségében internetes felületen kell feltölteni, ami nagyon egyszerűvé teszi a részvételt. Általában legfeljebb 2MB nagyságú képet lehet feltölteni, amelynek a fekvő oldala max. 1920 pixel, az álló oldala max. 1080 pixel lehet.


Körversenyek

Külön érdekességet jelentenek a körversenyek. Több kiírás úgy jelenik meg, hogy egyszerre több (3-4) versenyt hirdetnek meg, egyszeri jelentkezéssel. Vagyis a pályázó egy felületen feltöltött képei mindegyik versenyen részt vesznek. A versenyek mégis függetlenek egymástól, mások a bírók is, akik természetesen a többi versenyeredmény ismerete nélkül hozzák meg a döntésüket. Így egy ráfordítással az ember több versenyen is megmérettetheti ugyanazokat a képeket, igaz, egy kicsit (de nem sokkal) drágábban.


A díjak

A versenyeken előre meghirdetik a kiosztásra kerülő díjak számát és minőségét. Első látásra kissé nehezen értelmezhető, hogy mit is jelentenek a felsorolt helyezések. Ezek között a legalacsonyabb az elfogadott (accepted), ami annyit jelent, hogy a fotót beválogatták a helyezettek közé, de nem kapott semmilyen speciális kitüntetést. Ez látszólag nem olyan nagy dolog - pedig dehogyis nem! Ez ugyanis azt jelenti, hogy az adott fotót nem szórták ki, mint a legtöbb pályázatot, hanem jóra értékelték. Szerepelni fog a katalógusban, olyan, mintha egy kiállítás anyagába válogatták volna be.

Az elfogadás utáni következő - már speciálisan értékelt - helyezés a  Honorable Mention (magyar versenyen a Kék Szalag), majd jönnek a könnyebben érthető díjak:

Bronzérem (Bronze Medal) - 3. díj
Ezüstérem (Silver Medal) - 2. díj
Aranyérem (Gold Medal) - 1. díj

Emellett rendszerint több speciális díjat is kiosztanak (OSPC Zöld Szalag/Honorable Mention, nemzeti különdíjak, pl. magyar rendezésű versenyen a MAFOSZ-díj vagy a legjobb alkotónak kijáró FIAP Blue Badge stb).

A FIAP gyakran rendez versenyt más fotószövetségekkel karöltve (pl. PSA - Photography Society of America, GPU - Global Photography Union stb), ezek mindig feltüntetésre kerülnek a kiírásban (az általuk speciálisan kiadott díjak megnevezésével együtt).


Minősítések

A versenyek és helyezések nem csak önmagukban értékesek, de azért is fontosak lehetnek, mert ezek adják a FIAP fotós minősítéseinek alapját! A legkisebb cím az AFIAP - vagyis a Nemzetközi Fotóművészeti Szövetség Művésze. Ennek a címnek is elég szigorú követelményei vannak, például legalább 15 versenyen eredményt kell elérni 8 különböző ország FIAP-versenyén, és 15 különböző képre legalább 40 elfogadást - vagy annál jobb helyezést - kell elérni.

Számos minősítéssel rendelkező magyar fotós van, róluk akár az is elmondható, hogy deklaráltan fotóművészek. (A teljes képhez azonban hozzátartozik, hogy ezt az állítást sokan vitatják, és ezeket a minősítéseket nem tekintik a "fotóművész" kritériumának.) A MAFOSZ által jegyzett fotóművészeti diplomák itt megtekinthetők.


2017. évi FIAP-versenyek

Akinek kedve van kipróbálnia magát, annak álljon itt a 2017. évre kiírt FIAP-versenyek listája.


Egyéb fotópályázati linkek:


2 megjegyzés:

Kozma Erzsébet írta...

Korrekt ismertető. A lájkolós pályázatokat én is nagy ívben kerülöm. Én csak kisebb és főleg helyi pályázatokon értem el eredményeket.

2017. április 14. 21:51
TiSza írta...

Szerintem próbálkozz meg néhány FIAP-versennyel! Ott úgy küldik az eredményt, hogy láthatod, melyik képedre hány pontot adtak a bírák összesen, s ez jó támpontot ad, hogy mennyire értékelik a képedet. Segít egyfajta eligazodásban.

2017. április 18. 14:11

Megjegyzés küldése

 

2009 ·TiSza by TNB