Utcai táncfotók (1)

2017. augusztus 28., hétfő

Molnár Mónikával tavasszal fotóztunk utoljára, de már akkor felvetődött bennünk a gondolat, hogy kellene egy utcai táncfotós sorozatot készítenünk Budapesten (Mónika ugyanis a Táncművészeti Egyetemen végzett, s egyszer már fotóztam is őt egy táncporodukciójáról készült videoklip forgatásán).

Először is megfelelő helyszíneket kellett keresni, végül a Bálnánál, a Fővámtér környékén és a Szabadság hídon kötöttünk ki (ez utóbbi pl. remek sziluettfotók lehetőségét kínálta, amit már a helyszínkeresgélés során is kihasználtam néhány spontán életkép erejéig).

A nap végét a Vigadó tér környékén zártuk. Terveink között ugyanis kék órás felvételek is szerepeltek háttérben a budapesti panorámával. Az erről készült fotók majd a következő bejegyzésben jönnek...



 











 




0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

 

2009 ·TiSza by TNB