Hajnali pihenő

2017. október 19., csütörtök


Az M7-es mentén a székesfehérvári pihenőben.

Balaton és felvidéke

2017. október 16., hétfő

Egy héttel ezelőtt Siófokon töltöttük a hétvégét. A pihenésen kívül a Balatonfelvidék meglátogatása volt a cél, egy kis borozással egybekötve (amiben sofőr lévén én csak lélekben vettem részt). 

Ezúttal végre megvalósult egy régóta tervezett kirándulásunk a Káli-medence egyik híres látványosságához, a Hegyestű néven ismert tanúhegyhez.


Nyárutó Kocsis Zitával

2017. október 11., szerda


A nyár utolsó leheletét próbáltuk kihasználni szeptember végén, amikor "Nyártündér"-fotózásunkat terveztük. Az ötlet még 2016. őszéről ered, amikor Trautmann Laurával egy jól sikerült  portrésorozatot készítettünk. (Az egyik képet a Zonerama online fotómagazin is kiemelte egy cikkében.) Ezen felbuzdulva úgy döntöttünk a stábbal, hogy sorozatunkat négy évszakosra bővítjük. 

Azóta Molnár Mónikával elkészítettük a "Tavasztündér"-t, s most megpróbálkoztunk a nyári változattal.

Miként az őszi és a tavaszi fotózásnál, úgy most is majdnem elkéstünk. Nem egyszerű feladat egy ilyen projektet összehozni.... Télen például nem is sikerült - így ez a feladat még hátravan.

A facebook és a bloglátogatottság

2017. október 4., szerda

Amikor elkezdtem a blogot írni (már 8 éve!), akkor szép lassan megismerkedtem mások fotós blogjával is. Egyeseket azóta is olvasok, amire jó lehetőséget nyújt a blogspot.hu felülete, ahol nyomon lehet követni a kijelölt oldalak új bejegyzéseit.

Hamar kialakult, hogy kik azok, akiket érdekelnek a posztjaim, a fotóim, s akik időnként hozzászólásokat is írnak. Állandósult egy látogatói létszám, amit persze a "véletlenül" beesők is növeltek, akik elsősorban egy adott témára kerestek rá a Google-ban, s kidobta számukra valamelyik bejegyzésemet. 

Ezek elsősorban fotós szakmai cikkek, a legnépszerűbbek ezek közül a Windows Live Movie Maker (videószerkesztő), a Photoscape (fotószerkesztő), a Photoshop rétegmaszkjának használata, az aranymetszés és harmadolás viszonyáról szóló bejegyzés.

Portréfotók: Balázs

2017. október 2., hétfő

Legutóbb Sminkes Gabi lányáról, Alexáról mutattam fotókat, most következzen Gabi fia, Balázs.

A vele készült képek korábbiak, még májusban készültek, de így, a nővérével "csokorba" kötve aktuálisabb.

A fotók a budaörsi Polgármesteri Hivatalnál és Budapesten a Gizella sétányon készültek.



 

2009 ·TiSza by TNB